by Demecser | aug 5, 2014 | Látnivalók
A demecseri görög katolikus hívők 1992-ig a nyírtassi parókiához tartoztak, ám mivel 1990-ben templomot építettek maguknak helyben, ezért a hajdúdorogi megyéspüspök új egyházközséget hozott létre Demecser központtal és három filiával. Elkészült a lelkészlakás is, amely egyben közösségi helyiségként is szolgál és folyamatos a templom belső látványának, berendezésének fejlesztése. Az első ikonkép Szent Antalt ábrázolja. Fogadalmi képként készült, Makláry Zsolt festőművész alkotása. Az ikonosztázion a templom liturgikus terét két részre osztja, jelképes elválasztásként örök és múlandó, szent és profán között. A templom képállványa neobizánci stílusban készült és 28 nagyméretű ikonképet tartalmaz. Az ikonok alapja 24 karátos aranyfüstlemez, a fa szerkezet intarziás, berakásos, kőrisből és tölgyből készült. A képek dr. Janka Ferenc teológiai tanár munkái, a tartószerkezet Gergely József, mátészalkai asztalosmester készítette. A képállványt önerőből emelte az egyházközösség. Az egyházközséghez tartoznak még Kék, Székely és Gégény görög katolikus hívői is. Az ikonosztázion elkészülte óta egyre több vendég keresi föl a templomot. Jöttek már Székesfehérvárról. Szegedről, de Németországból, Ukrajnából...
by Demecser | aug 5, 2014 | Látnivalók
Az első egyházi épületről – „kőegyházról” – 1333-ból van forrásanyag Szent György néven katolikus templomként. A falu népének nagy része a XVI. században reformátussá lett és vele együtt temploma is, amelynek mérete nem ismert, de feljegyzés emlékezik meg róla 1996-ban, illetve 1700-ban is. Az egyszerű, téglából készült gótikus teremtemplomot, illetve elsőként annak tornyát 1771-ben kezdték el építeni. Az épület a jelenleginél minden valószínűség szerint kisebb volt. 1768-ban egy fatornyot húztak fel elé és ugyan ebben az évben belső munkálatokat is végeztek rajta. 1780-ban famennyezetét újították föl. 1800 körül lebontották szentélyét és helyére építették a mai hajó keleti felét és felújították az épületet. A jelenlegi torony alapkövét 1820. május 29-én rakták le és 1823-ra készült el az építmény és nyerte el mai alakját és méretét. Felszerelési tárgyainak nagy része a XVI-XVII. századból való. A templom és környéke a mai város legrégibb...
by Demecser | aug 5, 2014 | Látnivalók
A rétközi térség egyetlen középiskolája a demecseri Váry Emil Gimnázium. Az intézményt 1963-ban alapították. Kezdetben az általános iskolával közös igazgatás alatt folyt a tanítás, osztályait több objektumban helyezték el. A jelenlegi épület alapjait 1969-ben rakták le, átadására 1971 őszén került sor. A36 esztendő alatt nem egyszer kellett tantestületének valóságos harcot vívni fennmaradásáért, hogy az iskola elkerülje azon kisebb gimnáziumok sorsát, amelyeket különböző meggondolások és indokok alapján felszámolásra ítéltek. Megalakulása óta mintegy kétezer diákja érettségizett. Az 1994 – 1998-as írásbeli felvételik eredményeinek összevetése alapján a Váry Emil Gimnázium az országos rangsorban 80., a megyeiben 4. Helyen értékelték. Felvételi vizsga nincs, fennállása óta elsősorban a kétkezi dolgozók gyerekei folytatják itt tanulmányaikat, értelmiségi származású kevesebb a diákok között. Az intézményben évfolyamonként két, összesen tehát nyolc tanulócsoport képzése folyik, tanulólétszáma átlagosan 100-220, az idei tanévben 252 fő, akiknek nevelését20 pedagógus végzi. Az iskola beiskolázási körzete 20 településre terjed ki, de 9 község – Ajak, Kék, Gégény, Nyírbogdány, Kemecse, Pátroha, Berkesz, Székely, Fényeslitke, Tuzsér – általános iskolája jelenti a bázist a tanulói utánpótlás területén. Bejárási nehézségek nincsenek, a közlekedés jó, a távolságok kicsik, ezért kollégiumi férőhelyek létesítésére nincs szükség. A helyből jelentkező tanulók aránya 30 százalék körüli, amiben elsősorban a nyíregyházi iskolák elszívó hatása mutatkozik meg. Az arány javítása érdekében az intézmény vezetése arra törekszik, hogy adottságaihoz és lehetőségeihez mérten fejlessze az iskolában folyó képzés feltételeit, bővítse az elsajátítható ismeretek körét, növelje hallgatóinak, illetve végzőseinek továbbtanulási esélyeit. Ennek következtében három idegen nyelv – angol, német, orosz – tanulható az intézményben, amelyek közül az angol a legnépszerűbb: első idegen nyelvként szinte minden beiratkozó azt választja. A nyelvtanulás kiemelkedő diákok részére ezért emelt szintű angol oktatás...
by Demecser | aug 4, 2014 | Látnivalók
Az iskola rövid története Az államosítás előtt az elemi képzés hat osztályban folyt. Összevont osztályokban tanítottak, az osztály- és a tanítói létszámtól függően. A tanítót a pap és a jegyző nevezte ki, akik az oktatást ellenőrizték. A tantárgyak között szerepelt az írás, történelem, földrajz, számtan, rajz, ének, alkotmánytan és a német nyelv. A tanulók délelőtt 8-111 óráig, délután 14-17 óráig tanultak. A községben három felekezet tartott fenn iskolát: a római katolikus 3 tanteremmel, 6 nevelővel, a református 4 tanteremmel, 7 nevelővel, az izraelita 1 tanteremmel és 1 nevelővel. Ezenkívül volt iskola a Borzsova-tanyán és a Várhegy-tanyán is. A Várhegy-tanyán 1942-től Mennyei Katalin, Később Kopjási Erzsébet, Szűcs Mihály és felesége, valamint Kiss Gyuláné tanított. 1951-ben a tanyáról a lakosok a községbe költöztek, így ott a tanítás megszűnt. Borzsován Eördögh Jenő oktatott, később Nagy Sándor és felesége, legutóbb Teremy József és felesége. 1995-ben Borzsován is bezárták az iskolát, azóta a tanulók busszal járnak be Demecserbe. Az oktatási intézményeket 1948. június 2-án államosították. 1950-ben a tantestület létszáma 16 főre emelkedett, nyolc osztályban folyt a tanítás. 1959-60-ban megépült az emeletes iskola 5 tanteremmel, szolgálati lakással. A műemlék jellegű „kastélyban” (az egykori Elek-kúrián) beindult a napközi otthonos étkeztetés, ami jelenleg is működik. 1985-86-ban épült fel a 8 tantermes új „piros iskola”, amiben már tornaterem és fizika-kémia előadó is helyet kapott. 1996 augusztusában folytatódott a bővítés, ekkor 3 új tantermet létesítettek. (Az épületszárnyakat hatalmas aula köti össze.) 1997-ben a kor követelményeihez igazodva számítástechnika-termet rendeztek be egy már meglévő tanteremben, majd 2003-ben került sor egy tankonyha, 2004-ben pedig egy képzőművészeti tanműhely átadására. Szakmai munka Iskolánkban a hagyományos 8 évfolyamon történő oktatás-nevelés kiegészítéseként a pedagógiai szakszolgálat keretein belül...
by Demecser | aug 3, 2014 | Látnivalók
A város óvodája a volt Elek kastélyban működik, amelyet hatalmas park egészít ki és tesz ideálisan kihasználhatóvá a gyermekek számára. Az intézmény eredetileg 150 férőhelyes, a beíratott gyerekek száma 163. A szakfeladatot 9 óvodapedagógus látja el. A nevelő kollektíva elsősorban az egészséges életmódra, a szép tiszta, helyes beszédre igyekszik szoktatni a gyerekeket. Borzsováról minden nagycsoportos gyerek látogatja az óvoda foglalkozásait, így elérve az iskolás kort semmilyen hátrányban nincsenek azokkal szemben, akik bent laknak Demecserben. Az intézmény két épületben és a kastélyparkban működik. Az A- épületben két csoport, a B- épületben három csoport foglalkozásait tartják. Az A- épületben jól felszerelt tornaterem van és a logopédiai szoba, ahol a beszédhibás kicsikkel rendszeresen foglalkozik logopédus szakember. A csoportoknak külön öltözőjük, mosdójuk van és az épületek gázfűtésűek és csatlakoznak a központi szennyvízelvezető rendszerhez. Az óvoda udvarának területe 2 hektár, gyepszőnyeggel borított, fás, ligetes. Ideális a gyerekek szabadban való foglalkoztatására. Az intézmény óvodapedagógusai 1992-től szakmai munkaközösségként működnek és rendszeres kapcsolatot tartanak fent a Rétköz...
by Demecser | aug 2, 2014 | Látnivalók
A művelődési házon belül működik a városi könyvtár, 2 helyiségben összesen 140 négyzetméteres alapterületen. Szolgáltatásként 1951-től működik könyvtár Demecserben. Főfoglalkozású könyvtárosa 1953-tól van, amely évben népkönyvtár besorolási kategóriába került. 1972-76-ig községi, 1977-től 1986-ig nagyközségi, 1986-tól közművelődési és iskolai könyvtár funkciót lát el. Egy főfoglalkozású és egy mellékfoglalkozású könyvtárossal. Besorolása: „C”- típusú, kiemelt alsó fokú nyilvános könyvtár. Állománya jelenleg: 19000 kötet. Gyűjtőköre: könyv, folyóirat, hanghordozók. Szolgáltatásai: kölcsönzés, könyvtárközi kölcsönzés, helyben olvasás, zenehallgatás, tájékoztatás, anyaggyűjtés segítése, helytörténeti dokumentumok kutatása, gyűjtése, fénymásolás. A városi könyvtár beiratkozott olvasóinak száma: 582 fő. Az iskolai könyvtár beiratkozott olvasóinak száma 541...
by Demecser | aug 1, 2014 | Látnivalók
Valószínűsíthetően a XX. század első évtizedeiben épült, eklektikus stílusban, helyi védettségre...
by Demecser | júl 31, 2014 | Látnivalók
A gyógyszertár szolgálati lakással rendelkező 300 m2-es épület. Szakember-ellátottságánál, felszereltségénél és működési feltételeinél fogva nem csak a helyben lakók, hanem a környező községek kiszolgálására is alkalmas (Gégény, Nyírbogdány, Székely). A gyógyszertárban dolgozó két szakgyógyszerész és három gyógyszertári asszisztens fontos szerepet tölt be a lakosság egészséges életmódra váló nevelésében és egészségügyi felvilágosításában is. Készenléti szolgálat működik, amely lehetővé teszi a betegek napszaktól független...
by Demecser | júl 30, 2014 | Látnivalók
A járóbeteg-ellátás részben az egészségházban, részben az I. számú orvosi rendelőben történik. Az egészségházban található a II. számú háziorvosi körzet rendelője, a gyermekorvosi, a fogászati rendelő, valamint egy jól felszerelt fizikoterápiás részleg. Az egészségházban működik az iskolai és óvodai szűrővizsgálat, nőgyógyászati szakrendelés és körzeti védőnői szolgálat. A terhes-csecsemőgondozást két védőnői körzet látja el. Az I. számú orvosi rendelőben történnek az üzem-egészségügyi...
by Demecser | júl 29, 2014 | Látnivalók
Demecser címerében is szereplő víztorony ipari műemléknek számít. A gyárteleppel egyidejűleg 1915-ben épült. Magassága 28 m és 300 m3 víz befogadására...