Az I. világháború 1914-ben lángba borította egész Európát. A központi hatalmak – melynek tagja volt az Osztrák-Magyar Monarchia látva. hogy a kezdeti háborús sikerek a vezetek gyors döntésre, 1915-bcn kezdnek tartós hadigazdálkodásra berendezkedni. Az általános élelmiszerhiány vezette közös hadsereg Élelmezésügyi Minisztériumát arra, hogy állami kezelésben a hadsereg és a hadifoglyok részére káposztát savanyítson. A káposztasavanyítás mellett étolaj és a csomagoláshoz szükséges fahordók gyártása volt a létesítendő gyár profilja.
A gyár felépítésével herceg Odeschalchi tuzséri földbirokost bízták meg, mint kormánybiztost. A herceg is ismerte a Szabolcs megyei termelési viszonyokat, és a gyárat Demecserbe, a káposzta- és napraforgó-termelés gócpontjára telepítette. Ezen elhatározást támasztotta alá az a tény is, hogy Demecser vasútállomással rendelkezett, és minden oldalról jól megközelíthető útrendszer fogta körül. A gyár helyéül a vasútállomással szembeni berkeszi műúttól északra eső területet jelölték ki, amely Ehrenreich Adolf demecseri földbirokos tulajdona volt.
Az állam ezen területből 22 kataszteri hold területet sajátított ki a gyártelepítés részére. A gyár építése 1915 májusában kezdték meg. Hadifoglyok (olasz, orosz, stb.) és hadimunkások százai dolgoztak az építkezésen.
Az építkezés savanyító bazeinek, kádárműhelyek és lakóbarakkok létesítésével kezdődött, és 1918 októberéig a monarchia összeomlásáig tartott. Ez ideig befejeződött 3 gyárépület, melléklétesítményekkel, egy 28 m magas, 300 m3 víz befogadására alkalmas víztároló, 4 lakóépület építése, az iparvágány bevezetése, a savanyító bazeinek és a savanyító üzem felszerelése. Előbbieken kívül több lakóbarakk és barakk-kórház is épült. A gyár első ízben 1916-ban savanyított káposztát. 1919-ben a megszálló román csapatok hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, és a gyártelep összes elmozdítható berendezését leszerelték, és Romániába szállították. A gyárban nem maradt semmi, csak a csupasz falak és a tetőszerkezetek. A lakóépületeket a közösségi elöljáróság a lakásínségben szenvedő családoknak utalta ki.
1922. év második felében egy budapesti faárugyáros, bizonyos Neumann család vásárolta meg az Elhagyott Javak Kormánybizottságtól az ipartelepek tulajdonjogát.
E család az I. világháború alatt tartott kapcsolatot az ipartelepekkel, mint göngyölegszállító. A Neumann család tagjai részvénytársaságot képeztek, és a 9 családtag egyenlő arányban osztozott a gyár részvényein. Vezérigazgató a család legagilisabb tagja dr. Neumann Gyula lett. Az igazgatóság Budapesten székelt, Demecseri Ipartelepek Rt. Néven. Az rt. még 1922 őszén felvásárolta a Demecser környéki eladatlan káposztakészleteket és azt konzerválta. Az igazgatóság elhatározta, hogy tekintettel a helyi adottságokra (jó minőségű burgonyatermelés és az ország gazdasági helyzetére) keményítőgyárat létesítenek a demecseri ipartelepen.
Az elhatározást tettek követték. A családi Rt. azonban nem volt elég tőkeerős ahhoz, hogy keményítőgyári berendezéseket vásároljon, azokat felszerelje, és üzembe helyezze, s ezért fúzióba lépett a Budapesti Magyar-Német Bankkal, amely kölcsönöket bocsátott a részvénytársaság rendelkezésére. Így került felszerelésre a napi 40-45 tonna burgonyafeldolgozásra alkalmas keményítőgyár. A keményítőgyár 1923 őszén üzemelt először, majd 1924 tavaszán is volt burgonyafeldolgozás. A részvénytársaság az 1923-1924 évi burgonyafeldolgozási kampányt tekintélyes nyereséggel zárta, és elég tőkeerős volt ahhoz, hogy elhatározza a keményítőgyár kapacitásának növelését, és egy keméyítőszörp és cukorgyár létesítését.
Az épületek e telephelyen adottak voltak, a magyar édesipari gyárak pedig megbízható felvevőpiacot biztosítottak a keményítőszörp számára. A szörpgyár szerelését 1924. november közepén kezdték meg. A berendezéseket részben a „Láng L. Gépgyár” gyártotta és szállította, részben a Nyitrai Adolf Biss U. C. Szörpgyárából szerezték meg.
Az igazgatóság 1924 júniusában engedélyt kért a Tiszai Társulattól, hogy a Lónyai-csatornából vizet vételezzen. Így került 1924 nyarán megépítésre a VIII. felsőcsatornaszakasz zsiliprendszerrel, amely a gyár vízellátását a berkeszi műút mellett létesült szivattyúházon keresztül biztosította.
A szörpgyár szerelését 1925 márciusában fejezték be. A gyár nagy megrendeléseket kapott, így az eredetileg 40 q napi kapacitású szörpgyár fejlesztése 60 q-s kapacitásra már 1925 őszén megkezdődött. A szörpgyár szerelésével egyidőben egy 30 q/nap kapacitású napraforgómag sajtolását biztosító olajgyár is létesült, ahol vámsajtolást végeztek.